A felvételt nyert gyerekek, beiratkozás után, beszoktatási ütemterv alapján a gyermeket az édesanyjával (apával) bekísérjük a csoportba és kezdetét veszi a bölcsődei ismerkedés.

A beszoktatás menete a családi környezetben végzett családlátogatással kezdődik, célja a gyermeknek és a szülőknek otthoni környezetben való megismerése. Az első családlátogatásra a beszoktatás megkezdése előtt, vagy a beszoktatás első hetében kerül sor, előre egyeztetett időpontban.

Egész évben folyamatos a felvétel, így az évközben megüresedett férőhelyeken folyamatosan zajlik a beszoktatás. A beszoktatás a szülővel együtt történik a gyermekek igényének megfelelő ütemben. A fokozatosság, a saját kisgyermeknevelői rendszer biztonságot ad a gyermeknek, érzelmi kötödés alakul ki köztük, megbeszélhetik a gondjaikat, kérdéseket tehetnek fel. A beszoktatás általában 10 napot vesz igénybe, de rugalmasan kezelendő, a gyerek igényei szerint változhat.

Kezdetben a gyereket beszoktató szülő végig bent tartózkodik, hogy a gyerek vele együtt ismerje meg az új környezetet, ahol ideje nagy részét tölteni fogja. A szülő informálja a kisgyermeknevelőt a gyermekek fejlődési állapotáról, szokásairól.

Az anya vagy az apa jelenléte biztonságot ad a kisgyermeknek, és megkönnyíti az új környezethez való alkalmazkodást. A kisgyermek és a kisgyermeknevelő között fokozatosan kialakuló érzelmi kötődés segíti a gyermeket új környezetének elfogadásában, megkönnyíti a beilleszkedést a bölcsődei közösségbe, mérsékeli az adaptáció során mutatkozó reakciókat.

A gyermek egyéni igényeit figyelembe véve, a kisgyermeknevelő rövidebb-hosszabb időre kiküldi a szülőt, így a gyermek és a kisgyermeknevelő között kialakul a bizalom, fokozatosan átveszi a gyermeket a szülőtől.

A kisgyermek életében fontos az állandóság. Ezt otthon a családi kapcsolatok biztosítják, míg  a bölcsődében a személyi és tárgyi környezet állandósága nyújtja.